Jog és Fegyver 85.
„Jog és fegyver az állam tartópillérei” (Justinianus)
Jelen számunkban ismételten olvasói levelekre válaszolok, melyek úgy felgyűltek, hogy folyamatosan csak elnézést kell kérnem azoktól, akik nem kerültek sorra. A több mint fél év igazán nem volt elegendő, hogy eloszlassa a problémákat vagy megválaszolja a felmerült kérdéseket. Ez mind a hatályos jogszabály alkalmazhatatlanságát és kezelhetetlenségét mutatja, de nem látunk politikai akaratot a hiba kijavítására, így megpróbálunk a jelen körülmények között a túlélési lehetőségek között kutatni.
F. Zs. olvasónk levele
Tisztelt Bokros Gábor Úr!
Volna egy kérdésem. Láttam mostanában, hogy fellelhetőek a magyar piacon 25 vagy akar 40 joule torkolati energiájú gumilövedékes fegyverek. A kérdésem az volna, vajon mi ezeknek a pontos jogállása önvédelmi helyzetben, illetve hordhatóak-e közterületen.
Válaszom:
Az Ön által említett eszköz egy joghézag eredménye, melynek következtében ez az eszköz nem minősül engedélykötelesnek, ez azonban nem jelenti azt, hogy közterületen viselni lehetne, hiszen ilyen lehetőséggel csak azon élhetnek, akiknek önvédelmi célú lőfegyver tartására, illetőleg gáz-riasztó fegyver viselésére vonatkozó engedélyük van. Minden más fegyvert közterületen csak tokban (dobozban), ürített állapotban lehet szállítani.
B. B. olvasónk levele
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Már a kezdetektől nagy rajongója vagyok a Kaliber magazinnak,mindig szerettem a fegyvereket, vadászatot, természetet. Teljes mértékben osztom az Ön nézeteit, nagyon hasznosnak tartom a rovatát. Lenne kérdésem: 1. Viselhetem-e közterületen a Keserű új gumis revolverét? Erre nincs olyan egyszerűsített engedély mint a gázpisztolyokra? Másik, nem kell-e attól félni, hogy ezeket az eszközöket (25 J) valami BM-es buzgómócsing bevonatja? Nem tetszik-e indulni a választásokon? Mivel sokan szívesen látnánk önhöz hasonlóan gondolkodó embereket a Parlamentben! Van-e esély ezt a szörnyű törvényt mielőbb megváltoztatni EU-mintára, mért nem fognak össze a fegyvertartók? Nézzék meg a vadászlobbit (én is ide tartozom), az tudott eredményt elérni. Másik, magunk mellé kellene állítani a kívülállók nagy részét, amit szerintem rendezvényekkel, bemutatókkal, fórumokkal lehetne elérni. Ja és mellékesen tapasztalatom szerint a fiatalabb korosztályok 70–80%-ban hozzánk hasonlóan gondolkodnak (jómagam is 20 éves egyetemista vagyok). Szerintem könnyen meg lehet győzni az emberek többségét (személyes példa: édesanyám, aki korábban gyűlölte a fegyvereket, miután betörtek a szomszéd idős nénihez, már azt mondta, hogy nem lehetne-e a flóbertünket valami komolyabbra cserélni? Azóta a párnájuk alatt tartják a flóbertpisztolyt. Jómagam szerencsés esetben április, május táján már rendelkezni fogok vadászfegyverrel.
Válaszom:
A gumilövedékesre vonatkozó válaszomat lásd feljebb. Egyértelműen nem viselhető, mivel a jogszabály meghatározza, hogy mi viselhető (önvédelmi célú lőfegyver, valamint viselési engedély birtokában a gáz-riasztó fegyver). A választásokon semmilyen szinten nem indulok, mivel van tisztességes szakmám. Éppen eleget járok ügyvédi beszélőkre, miért ülnék ugyanazzal a garnitúrával egy ülésteremben. A vadászokkal igazán nem tudott mit kezdeni a jogalkotó, noha voltak tervek a korlátozásukra, azonban szakmai érvet senki nem tudott felhozni arra vonatkozóan, hogy limitálják az általuk tartható vadászlőfegyverek számát. Gyakorlatilag a vadászoknak érdemi lobbitevékenységet nem kellett kifejteniük. A vadgazdálkodás egy tudományág és a parlamenti padsorokat vajmi kevés tudós tölti meg. Biztos ennek is oka van.
A fegyvertartók még a legalapvetőbb kérdésekben sem képesek öszszefogni, mint ahogy a társadalom egyéb értelmes része sem képes semmiben összefogni. A sport terén a szövetségek fő gondja ma is, hogy miképpen tudják egymást ellehetetleníteni. Sem a fegyvergyártók, lőszergyártók, sem a kereskedők nem tudtak eddig összefogni semmilyen szinten. Most pl. a fegyverjavító szakemberek próbálják létrehozni a maguk érdekvédelmi szervezetét, ha sikerül nekik pusztán azon az alapon, hogy kellő szakképzettség nélkül ne folytathasson senki ilyen tevékenységet. Az érdekeltek összefogása tekintetében már sok mindent próbáltam tenni, de mindez rendkívül kevés volt ahhoz, hogy itt ezen a téren bármilyen eredmény létrejöjjön.
L. N. olvasónk levele
Tisztelt Szerkesztőség!
Segítségüket szeretném kérni. 1992-ben vadászvizsgát és sörétes-, golyósfegyver-vizsgát tettem, majd egy bérkilövő társaság tagja lettem, de fegyvert nem sikerült vásárolnom. Ezért a vadászattal fel is hagytam, de most szeretnék újra vadászni. Azt szeretném megtudni, hogy a vizsgáim elévültek-e, vagy lehetséges a megújítása? Válaszukat előre is köszönöm.
Válaszom:
A vizsgái nem évültek el. A vadászvizsga alapján kiválthatja az állami vadászjegyet és annak, valamint a hatósági fegyvervizsgának a birtokában kérheti a vadászlőfegyver-megszerzési engedélyt. Azonban ha a vadászjegyét hatósági határozattal egy éven túli időtartamra visszavonta a vadászati hatóság, akkor újabb vadászjegyet csak megismételt vadászvizsga esetén kaphat.
T. B. olvasónk levele
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Elnézését kérem, hogy kérdésemmel zavarom, de nem ismerek olyan embert, aki tudna válaszolni a kérdésemre, jogi ismereteim pedig nagyon hiányosak, mivel csak egy 18 éves kölyök vagyok.
A kérdésem a következő lenne: az interneten láttam egy meglepő hirdetést. A hirdetés szerint az oroszok eladják a II. világháborúban zsákmányolt Kar98-as karabélyokat, melyeket állítólag egytől egyig felújítottak. 290 $ (55 000 HUF)/darab! Mutattak róluk képeket, és háááát egész tűrhető állapotban vannak. Hogyan lehet külföldről fegyvert rendelni/beszerezni? Milyen feltételeknek kell megfelelni? Érdemes ilyenekkel foglalkozni? (Főleg, hogy tavasszal szeretném letenni a fegyverismereti vizsgát?) Még egyszer is elnézését kérem, hogy ilyenekkel zavarom.
Válaszom:
Az orosz területről beszállító kereskedőket kell elsődlegesen megkeresnie. Mivel alapvetően onnan vadászlőfegyvereket hoznak be, így az internetes vadászportálok megfelelő eligazítást adnak Önnek. Egyénileg is megoldható a lőfegyver behozatala – vámkötelesen, mivel nem EU-országról van szó –, ha rendelkezik megszerzési engedéllyel. A probléma azonban mindig abból adódik, hogy az adott külföldi országban mi a helyzet a lőfegyvertartással, kinek adható, kinek nem. Az a tény, hogy valaki Magyarországon rendelkezik lőfegyver-megszerzési engedéllyel, nem ró egyetlen külföldi országra sem olyan kötelezettséget, hogy ezt az engedélyt el is fogadja. Még az EU-n belül sincs ilyen szabály. Magyarországon is csak magyar megszerzési engedéllyel lehet lőfegyvert vásárolni. Az már más kérdés, hogy az unión belül általánosságban enyhébbek a megszerzési szabályok, mint nálunk és esetleg lehet lőfegyvert vásárolni, de ez nem törvényszerű. Oroszországgal teljesen más a helyzet, az ottani szabályok ismeretében lehet a lőfegyvert megvenni és a hazai szabályok szerint kell behozni.
F. A. olvasónk levele
Tisztelt Bokros Gábor
Ügyvéd Úr!
Egy hatástalanított fegyverekkel kapcsolatos kérdéssel fordulnék Önhöz. (Igazából nem tudom, kitől kérdezhetném meg, úgyhogy előre is köszönöm segítségét.) Átböngésztem az interneten a Kaliber magazin on-line elérhető számaiban a Jog és fegyver rovatot, ahol Ön azt írta, hogy hatástalanított fegyvert bárki vásárolhat, magánszemélytől való vásárlás esetén a hatástalanításról szóló bizonylat megléte sem követelmény. Szóval a kérdésem az volna, hogy akkor ez tényleg így van-e, és hogy ilyen esetben hogy tudnám igazolni, hogy az adott fegyver valóban hatástalanított. Vagy ha papírok nélkül vennék hatástalanított fegyvert, későbbiekben én beszerezhetnék-e ilyen hivatalos igazolást a hatástalanítás tényéről? Mi lenne akkor a helyzet, hogy ha az igazolás megszerzése érdekében megvizsgáltatnám illetékes emberrel, hogy valóban megfelel-e a törvényi előírásoknak, és kiderül, hogy nem, vagy csak részben? Lehet emiatt bajba kerülni annak ellenére, hogy az ember megpróbálna teljesen jóhiszeműen eljárni, és kiderül, hogy nem megfelelően hatástalanított fegyver van a birtokában? Gondolom ilyen kérdésekben jobb az óvatosság. Előre is köszönöm válaszát.
Válaszom:
Időközben a hatástalanítási szabályok változtak és a hatástalanítás végrehajtására nincs meg a jogszabályban jelzett szervezet, így ez a kérdés elakadt.
Nincs arra jogszabály, hogy régebben hatástalanított fegyvereket újra kellene hatástalanítani, és bizony itt az elmúlt 25 évben legalább 4 különböző szabályozás volt életben, ami viszont azt is jelenti, hogy a legrégebbi hatástalanítási szabályok szerint hatástalanított fegyvert is ilyennek kell elfogadni, függetlenül attól, hogy időközben a szabályok megváltoztak. A hatástalanított fegyverek önmagukban hordozzák az igazolásukat. Ez azt jelent, hogy amennyiben egy fegyver hatástalanított, az akkor is hatástalanított, ha nincs erre vonatkozó igazolás. Ha egy fegyver nem hatástalanított, akkor ha van hozzá hatástalanítási igazolás, attól még nem lesz hatástalanított, csupán a birtokosa mentesülhet a felelősségre vonás alól, hiszen a fegyvert a hatástalanítási igazolás birtokában jóhiszeműen tartotta és büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg, illetve ezt a felelősségét a hatástalanítási igazolást kiadóra háríthatja.
Zs.T. olvasónk levele
Igen Tisztelt Dr. Bokros Gábor
Ügyvéd Úr!
A Kaliber januári számában közölt Jog & fegyver rovatát olvastam a napokban. Engedje meg, hogy egy – az újságban írt esethez nagyon hasonló – esetet röviden leírjak! Természetesen velem történt meg a dolog!
1992-ben kaptam egy felfüggesztett büntetést. A büntetésem 9 hónap volt 2 évre felfüggesztve, amely 1995-ben le is telt. 1995. október 16-án meg is kaptam a fegyvertartási engedélyem sportfegyver tartására. 1999-ben meg is hosszabbították újabb 5 évvel, közben kértem és kaptam is újabb fegyverre vásárlási engedélyt! 2004-ben eljött az ideje az újabb hosszabbításnak, és mivel időközben megszületett ez az ominózus 15 éves selejtezési mese, el is utasították a kérelmemet, természetesen nem illetékmentesen! Nem volt mit tenni, mivel eladni lehetetlen a fegyvereket, megkértem a hatástalanítási engedélyeket, szintén nem ingyen! Csakhogy az most nincs ,nem is tudni mikor és miképpen lesz új hatástalanítási eljárás! Most se fegyver, se pénz, se hatástalanított „dísz”, persze az engedély még megvan, őrzöm is lezárva a páncélszekrény mélyén! Kérem Önt, szíveskedjen reagálni az esetemre, mert jó lenne tudni, mire számíthatok, ha esetleg belevágok egy ilyen perbe a rendőrséggel szemben!
Igazán szeretném visszakapni a fegyvereimet, lehetőleg eredeti állapotukban!
Válaszom:
A kérdés nyilvánvalóan nem az, hogy miért vonták be, hanem az, hogy miért nem tarthatja meg hatástalanítva. Azért vonták be, mert van egy rettenetesen rossz jogszabály. Hatástalanítva meg azért nem tarthatja meg, mert a jogalkotó a hatástalanítást egy külön szervezetre kívánja bízni, de ezt a szervezetet nem határozta meg vagy nem hozta létre, vagyis mulasztott. A tárolási díjat persze Önnek kell fizetnie mindaddig, amíg a fegyvere nem kerül hatástalanításra. Amennyiben a fegyver leadásakor bejelentette, hogy hatástalaníttatni akarja, akkor a jogalkotó mulasztása miatt a tárolási díj vonatkozásában eredményes pert indíthat az állam ellen, hiszen a tárolásra kizárólag azért került sor, mert a jogalkotó mulasztott és ez Önre nem róhat anyagi terhet.
M. F. M. olvasónk levele
Tisztelt Ügyvéd Úr!
GY-M-S megyében élek és sportvadász társaimtól tudomásomra jutott, hogy a győri RFK „Marcal” csoportjának emberei vadászterületen egyéni vadászat során ellenőrzik a vadászatra jogosultakat. Ellenőrzésük során ha a fegyver az szgk.-ban nem fegyvertokban van, akkor kezdeményezik a fegyvertartási engedély bevonását a Korm. r. 253/2004. (VIII. 31.) 38. § (1) a) (közforgalmú közlekedési eszköz)-re történő hivatkozással. Kérdésem, hogy eljárásuk jogszerű-e, mert ha igen, akkor sikerült betiltani a barkácsolást, mint vadászati módot.
Következő kérdésem, hogy a rendelet 42. § (1) szerint biztonsági zárral rendelkező lemezszekrényben kell tárolni a lőfegyvert. Néhány
RK-n ezt acéllemez szekrényként értelmezik és ellenőrzéseik során jelentős pénzbírságot szabnak ki, ha más anyagból készült fegyverszekrényt találnak. Jogos a bírság? Várom megtisztelő válaszát.
Válaszom:
A jogszabály a vadászterületet kiveszi a közterület általános fogalma alól és külön tárgyalja, ahol speciális szabályok érvényesülnek, még akkor is, ha formálisan közterületnek (helyesebben bárki által látogatható magánterületnek) minősülnek. Téved a rendőrhatóság, amikor a vadászterületen ugyanolyan szabályok betartását követeli meg, mint a vadászterületen kívül. Itt a lőfegyvere töltve, nyíltan hordható és alapvetően a vadászati szabályok érvényesülnek. Az egyik vadászati mód a barkácsolás, amikor a vadász járművön közlekedik a vadászterületen (abból a célból, hogy nagyobb terület legyen bejárható mint gyalogosan), a másik a vízi vadak vadászata, amikor a vadász vízi járművön vadászik (és nem les gödörből). Megjegyzendő, hogy motoros járműből, járműről, valamint mozgó járműről való vadászat tiltott vadászati módnak minősül. Tehát egy egészen vékony határvonal van a tiltott és a törvényes vadászati módok között, ez pedig a lövés konkrét leadására vonatkozik.
A fentiek törvényben meghatározott vadászati módok és eljárások, szemben az alacsonyabb szintű jogszabályban meghatározott lőfegyver-szállítási módoktól. Amennyiben ilyen eset történik, a határozat ellen bírósághoz kell fordulni, melynek kimenetele nem lehet kétséges és a sokadik vesztett pernél talán a rendőrségnek is leesik a tantusz.
A lemez semmiképpen sem páncéllemez, mert ilyen kitételt a jogszabály nem tartalmaz. A jogszabály szövegéből esetlegesen a fémlemez valószínűsíthető.
Á. S. olvasónk levele
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Ismerősöm biztatására fordulok Önhöz, tanácsát kérve fegyvertartási ügyben.
Az általam ez ideig megismert jogszabályok szerint engedélykötelessé vált az 1997-ben vásárolt és birtokomban tartott 7,5 joule energia alatti 6 mm-es Keserű gyártmányú flóbertfegyver. Úgy tudom, hogy f. év jún. 30-ig kell regisztráltatni és tartására engedélyt kérni. A Kalibert lapozva találtam bennük egy olyan hirdetést, melyben a fegyverszaküzlet hirdeti az én fegyveremhez is való 6 mm-es gáz-riasztó töltényt (kifejezetten flóberthez fejlesztve). Ennek ismeretében vetődik fel bennem az a kérdés, hogy ilyen patron használatával a flóbertfegyver tulajdonképpen gáz- és riasztófegyverként használható és mint ilyen, értelemszerűen nem engedélyköteles. Kérem a t. ügyvéd urat, hogy legyen segítségemre a tisztázatlan kérdés jogszabályi értelmezésében, illetve a követendő eljárásban.
Válaszom:
Nem feltétlenül a fegyverekhez használható töltény minősíti a fegyvert, hiszen gyakorlatilag minden fegyverrel ellőhető a hozzá való vaktöltény, mégsem minősülnek ezek mondjuk színházi fegyvernek. Attól, hogy egy flóberthez lehet kapni gáz-riasztó töltényt, nem fog gáz-riasztó fegyvernek minősülni, hiszen a flóbertfegyver töltényűre oly módon van kiképezve, hogy abba rendeltetésszerűen lövedékes töltény betölthető, kilőhető.
Míg a gáz-riasztó fegyver esetén a töltényűr csak gáz- vagy riasztótöltény befogadására, illetve a fegyver csak annak működtetésére alkalmas. Az, hogy engedélyköteles-e a fegyver, nem attól függ, hogy rendszeresített lőszerén kívül (noha flóbertek esetén lőszerről értelemszerűen nem beszélünk) még milyen töltényt képes működtetni. (Bármely .357 Magnum űrméretű revolverbe tölthető 9 mm K gázpatron, ettől azonban még nem válik szabadon tarthatóvá.)
Dr. Bokros Gábor
ügyvéd
iuris@ zelkanet. hu