Jog & fegyver 169.
Megjelent tehát a nagy reményekkel várt – törvény- és kormányrendelet-módosításból álló – jogszabályváltozás, melyet elég vegyes érzelmekkel fogadott a nagyérdemű. A jogalkotók közeléből érkező vélemények hatalmas engedményeknek tüntetik fel a változásokat, melyhez tudnak azért lelkesedni egész sokan, még magukat szakmai közvéleménynek kikiáltók is. A változások jelentős részét azonban az élet kényszerítette ki, nem utolsósorban a tárgyalótermek megfontolt nyugalmában, ahol néha tapasztalt bírók néztek nagyokat a jogszabályt értelmezve sűrű fejcsóválások közepette.
Jog & fegyver 168.
Ott kezdjük, ahol az előző cikket is kezdtük, nevezetesen, hogy nem foglalkozunk a jogalkotás pillanatnyi állásával és az ezzel kapcsolatos találgatásokkal. Egyrészt mert ez a cikk február végén készül – éppen, hogy a lapzárta előtt –, másrészt viszont azért, mert nem kellene annyira a törvényre koncentrálni. Ennek egyik oka, hogy a törvény csupán a főbb vonalakat fogja megadni, és az ördög a részletekben, vagyis a végrehajtásra vonatkozó kormányrendeletben, esetleg belügyminiszteri vagy más miniszteri rendeletben fog megbújni.
Jog & fegyver 167.
Noha eredetileg azt ígértem az olvasóknak, hogy ebben a számban részletesen foglalkozunk a T/5358. számú törvényjavaslattal, ám a februári számban ezt már a főszerkesztő abszolválta. Jogi szempontból ugyanakkor igazából nincs sok értelme elemezni egy olyan jogszabálytervezetet, aminek a végleges formája meglehetősen kérdéses.
Jog & fegyver 166.
Megkérem az olvasót, hogy lapozzon vissza a Kaliber 2011. év márciusi számában az Onesta-ügy II. részéhez. A történet azzal fejeződött be, hogy a Keserű Művek a pert az ORFK ellen megnyerte. A Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiuma a jogerős ítéletében kötelezte a rendőrhatóságot arra, hogy az új eljárás keretén belül a Keserű Művek részére a gyártási engedélyt adja ki. Persze az ORFK az engedélyt nyilvánvalóan nem adta ki, inkább a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak rendkívüli jogorvoslati kérelemmel. Ebben aztán összehordtak mindent, csak győztem olvasni. Igen erősen hivatkoztak még a hazai jogszabályokon kívül a tanács 1991. június 1-i 94/477/EGK irányelvére is.
Jog & fegyver 165.
Először úgy terveztem, hogy így az év elején folytatódik a Kaliber magazinban is a Keserű-odüsszeia következő felvonása, de tekintettel a november végi lapzártára, nincs különösebb esélyem arra, hogy további fejleményekről számoljak be. Tény, hogy a hadi készleten levő lőfegyvernek polgári célú lőfegyverré történő bárminemű átalakításának engedélyezését az MKEH a saját jogkörének tartva engedélyezi a Keserű Műveknek, míg a BRFK–ORFK ugyanezen tevékenység engedélyezését szintén a saját jogkörének tartva tiltja meg a Keserű Műveknek. Azzal a ténnyel valahogy senki nem foglalkozik, hogy mindeközben a jobb fegyverüzletekben kiváló minőségű, hadi készleten levő fegyverből gyártott félautomata AK-karabélyok kaphatók sportcélra. Véleményem, hogy a piaci működésbe ügyintézők ilyen direkt módon csak akkor avatkoznak bele valamelyik piaci szereplő érdekében a másik piaci szereplő kárára, ha erre valami igen jól megfogható okuk van.
Jog & fegyver 164.
Ebben a számban így az év zárásaként úgy gondoltam, hogy egy Keserű-odüsszeia kerül némi balladai aláfestéssel megéneklésre, nevezetesen hogyan bolyong évek óta a Keserű Művek Fegyvergyár és annak vezetője egy egyszerű engedélyezési ügyben a rendőrhatóság egyik szervétől a másikig.
Jog és fegyver 163.
Előrebocsátom, mint már annyiszor, hogy peres ügyet – különösen büntetőt – a legritkább esetben veszek át menet közben, különösen az I. fokú bíróság ítélete után. Ennek az a legkézenfekvőbb, de legkevésbé ismert magyarázata, hogy amennyiben a bíróság a tényállás (vagyis, hogy ki, mikor, mit tett vagy mulasztott) mérlegeléssel (az egymásnak ellentmondó bizonyítékok összevetésével) állapítja meg, akkor ez már a II. fokú eljárásban nem támadható sem a vád, sem pedig a védelem részéről. Amennyiben a bíróság a főbb és lényeges eljárási szabályokat betartotta, a kiszabott büntetés pedig nem lépte túl a bűncselekményre kiszabható mértéket, a II. fokú bíróság a legritkább esetben nyúl bele az ítéletbe, hanem inkább helyben hagyja, vagyis jogerőre emeli. Ennek figyelembe vételével – mindenki beláthatja – nagyon kevés az esély a fellebbviteli eljárás során. Ami mégis az alábbi ügybe belevitt egy elsőfokú ítélettel a kezében bejelentkező ügyfél esetében, az nem más, mint az ügy belső ellentétei és az, hogy megint maradványlőszerekről volt szó.
Jog & fegyver 162.
Még nem fogytunk ki az olvasói levelekből, kérdésekből, pedig a nyár általában kevésbé bővelkedik ilyen jellegű problémákban (a cikk szerkesztési és nyomdatechnikai okokból augusztus végén készül). Persze ha majd igazából megkezdődik a vadászszezon, majd jönnek a kérdések csőstől. Egyelőre a sportlövők beletörődtek a – kicsit javult – helyzetükbe. Velük kapcsolatosan nincsenek komolyabb jogi problémák, melyeket meg kellene válaszolni.
Jog & fegyver 161.
Ismét olvasói levelekkel foglalkozunk és ennek során lehet, hogy a felvetett kérdés eleve több tanulságot hordoz, mint maga a válasz. Különösen áll ez az első olvasói levélre, ami egy teljesen tipikus rendőri eljárást takar, még akkor is, ha sokan úgy vélik, hogy ez az eljárás nem mindenben felel meg a jogszabályoknak.
Jog és fegyver 160.
Az augusztusi számba eleve jogeseteket szántam és pont akadt is kettő, melyeknek nemcsak helyük lehet itt, hanem közérdeklődésre is számot tarthatnak. Az első egy teljesen lezárt ügy, a másik csak félig került lezárásra, de ezt már jelentős részsikernek lehet elkönyvelni. Mindkettőjükben azonos, hogy a hatóság kizárólag a benyújtott iratok alapján hozott pozitív döntést anélkül, hogy érdemben tárgyalásba bocsátkozott volna, ami jelenleg meglehetősen ritka jelenség. Noha az ügyek példaértékűek lehetnek, senki ne vonja le belőle azt a következtetést, hogy máshol, máskor és mással is ugyanilyen kimenetelű eredmény fog születni.
Jog & fegyver 159.
A mostani számban ismét olvasói levelek kerülnek sorra, mert már elég rendesen megnőtt a restanciám. Remélem, nem vagyok a válaszadással túlzottan elkésve. Minden olvasó szükségesnek érzi valamilyen okból rögzíteni, hogy előfizetője vagy régi vásárlója a lapnak. Bizonyára a laptulajdonos nagyon örül neki, de ez engem nem fog szakszerűbb válaszadásra ösztönözni, ugyanakkor egy-két olyan kérdés is felmerül, ami miatt a fenti kijelentéseket sok esetben kétségbe kell vonnom, hiszen az unalomig ismételt témákról van szó.
Jog és fegyver 158.
Noha rengeteg olvasói megkeresés érkezik a lőfegyvertartással kapcsolatos jogszabályváltozások várható mikéntjéről, nem igazán tudok érdemben válaszolni rá, ugyanis ezt a tervezetet én is csak a sajtóból ismerem és utoljára abba a változatba dolgoztam bele, amit a pécsi lövöldözés után az akkori igazságügyi miniszter rögvest a fiókja legmélyére süllyesztett, ha egyáltalán megtartotta.
Jog és fegyver 157.
Mielőtt a megküldött időszerű kérdéseik megválaszolására rátérnék, megkérem az olvasót, hogy vegye elő a Kaliber 2010. évi februári számát és olvasson bele „A gyűjtő” című fejezetbe, mert most nem túl örömteli folytatása következik.
Jog és fegyver 156.
Ez a szám is olvasói kérdések feldolgozásával foglalkozik, de kissé tematikusabban, mint ahogy eddig megszokták. Nem hivatkozom egyedileg a feltett kérdésekre, hanem inkább összefoglalva adom meg a választ. Eredetileg azért nem tartottam szükségesnek, hogy a bejelentési kötelezettségek témájáról írjak, mert számomra – aki napi rendszerességgel foglakozik a hatóságokkal történő levelezéssel – ez a kérdéskör nem mutatott semmilyen problémát.
Jog és fegyver 155.
Mostani számban csak egy olvasói levél kerül sorra, melyet nem is igazán akarok nevesíteni, mert több vagyonőr is érdeklődött. Igazuk is van, mert az utóbbi években gyakorlatilag vagy sportlövőkkel vagy vadászokkal foglalkoztam. A munkavégzéshez kapcsolódó lőfegyverek is csak mint a hivatásos vadász szolgálati fegyvere jelent meg a rovatban. Nem mintha nem lenne ezekkel is gond néha, de bizony rá kell figyelni a személy- és vagyonvédelem területén dolgozókra is. Nem kis részük visel munkája során lőfegyvert, és mint ilyenek, nincsenek egyszerű helyzetben. Erre azonban majd a rovat végén fogok kitérni, most a Keserű Művek folytatásos regényének újabb epizódjait tárom az olvasók elé, melynek leírása nem is a fegyvergyárról szól, hanem inkább a lőfegyverügyekben alkalmazott rendőri logika néhány gyöngyszemére próbálom felhívni az olvasók figyelmét.
Jog és fegyver 154.
Miként már a januári számban is jeleztem, most valóban jogesetek kerülnek feldolgozásra, melyek közül az elsőt már korábbi számba szántam, de egyszerűen nem sikerült befejezni az ügyet. A másik viszont olyan elképesztő, hogy nem tudom kivárni az ügy befejezését és már a nyomozati szakról is írnom kell, mert a Kaliber jogeseteken edzett olvasói ilyenről még tényleg nem is hallhattak.
Jog & fegyver 153.
Remélem, az olvasóknak sikerült átrágni magukat a decemberi szám csöppet sem olvasmányos tartalmán. A jogszabály félre/téves fordításán viszont igazából nem tudok csodálkozni. Még 1995-ben egy katonai továbbképzésen – Naval Justice School – felvetettem az előadónak (aki egyébként az U.S. M.C. alezredese volt), hogy valami gond van az előadás mellékleteként kiadott genfi egyezmény fordításával, mert a jogszabályban az adott ponton ez eredeti szövegben zsoldos van, itt meg azt írják, hogy kereskedő. Erre azt a választ kaptam, hogy a kormányzat pályázat útján választja ki a legolcsóbb fordítóirodát, és aki igazán olcsó, attól nem várható el, hogy ismerje a „mercenario” adekvát jelentését. A választ tudomásul vettem, de azóta is gondolkodom azon, hogy az ilyen olcsó fordítóirodák mennyiben befolyásolhatják munkájukkal egy nagyhatalom külpolitikáját. Nincs mit tennünk vele, tudomásul kell vennünk, hogy az uniós szabályokat úgy ültetik át, ahogy éppen akarják.
Jog & fegyver 152.
Az októberi szám bevezetőjével elég rendesen kieresztettem a szellemet a palackból. Gyakorlatilag minden olvasó a várható jogszabályi változásokra kíváncsi, minden megkeresés erről szól.
Jog és fegyver 151.
Ezt a számot a jogeseteknek szánjuk, mert úgy gondolom, hogy mindkét feldolgozásra kerülő eset példa értékű. Ezt megelőzően azonban egyéb gondolataimat osztom meg az olvasókkal okulásképpen. Meglehetősen sok megkeresést kapok ügyvédként fegyveres ügyekben, ami jó is lenne, ha nem látnám, miként jutnak el hozzám a fegyvertartók. Nyilvánvaló, hogy aki lőfegyvert tart már hosszabb-rövidebb ideje, annak vajmi kevés büntetőügyi tapasztalata lehet a rosszabbik oldalról, hiszen akkor nem tarthatna lőfegyvert. Így viszont mihelyt valamibe megcsúszik, igen rosszul áll a megoldáshoz és általában az elsőfokú elmarasztaló ítélet után jelentkezik nálam.
Jog és fegyver 150.
Legtöbb olvasónk a pletykaszinten „várható” őszi jogszabályváltozásokra kíváncsi, azonban erre vonatkozólag nem tudok érdemi választ adni. A Magyar Fegyveripari Érdekvédelmi Szervezetet a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára arról tájékoztatta, hogy az 1991. június 18-i 91/477/EGK tanácsi irányelvet módosító 2008. május 21-i 2008/51/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv miatt, azzal összefüggésben kerül csupán sor a 2004. évi XXIV. tv. valamint a végrehajtására kiadott 253/2004. (VIII. 31.) Korm. r. jogharmonizációs célú módosítására. (A Magyar Közlöny szerint 2010 novemberében kerülne ez a nem átfogónak titulált módosítás kormány elé.)
Hát én bizony kíváncsi leszek, hogy mi fog ebből kisülni, tekintettel arra, hogy meglehetősen goromba jogszabályi változásokról szóló tervezetek kerültek eddig ki a BM-ből. Amíg ez kiderül, maradjunk addig néhány olvasói levélnél.