This is alternative content.


KÉPGALÉRIA

Gépkarabélyok és önműködő puskák története ? 15.

Britek bullpupjai - 1.

Nagy nap volt az amerikai döntéshozók, politikusok, üzletemberek és lobbisták számára, amikor minden befolyásukat latba vetve elérték, hogy a NATO (immáron másodszor) elfogadjon és rendszeresítsen egy új gyalogsági lövészlőszert, az 5,56x45 mm-es, 223 Remington néven futó kiskaliberű töltényt. Aznap bizonyára sok helyen bontottak fel márkás whiskyket, pezsgőket és koccintottak a sikerre.

Brit előzmények

1979-et írtunk ekkor, az USA túl volt a vietnami háborún, bőséges tapasztalatokkal ellátva. Azonban senki ne gondolja azt, hogy az úttörő szerep az amerikaiaké lett volna a kiskaliberű lőszerek fejlesztése terén. Nagy Britanniában már a második világháború befejezése előtt foglalkozni kezdtek saját gépkarabély előállításával. A német Sturmgewehr és annak lőszere megindította az angol fegyvertervezők fantáziáját is. A rendszerben lévő .303 puskalőszer helyett egy kisebb, gyengébb lőszert választottak, a .280 ?asat. Míg az előbbi űrmérete 7,7 mm, a kisebbé csak 7 mm. Az alábbi táblázat szemléletesen mutatja a be a kétfajta lőszer közötti különbséget.

Típus

Lövedék tömeg

Torkolati kezdőseb.

Torkolati energia

.303 British lőszer

10 g

844 m/s

3463 J

11 g

716 m/s

3265 J

12 g

783 m/s

3574 J

.280 Experimental lőszer

9 g

770 m/s

1980 J

Mint látható a lövedék tömege majdnem azonos a .303 lőszerek tömegével, kezdősebessége is hasonló és csupán az energia tekintetében mutatkozik jelentős eltérés, ami a kisebb lőportömegből adódik. Ám még ez az érték is bőségesen elegendő az általános 300 méteres lőtávolságra leadott lövésekhez.

A háború befejezését követően nem sokkal már készen is álltak az új elképzelésekkel. A .280-as lőszerhez komplett fegyvercsaládot is tervezni akartak, így megszületett a TADEN nevű könnyű géppuska, illetve az EM-1,2,3,4 (Experimental Model ? Kísérleti Modell) jelzésű fegyverek, amelyből ez utóbbi csak a terv szintjére jutott el. Számos ország érdeklődését felkeltette a lőszer és a benne rejlő lehetőségek, így Belgium és Kanada is tesztelésnek vetette alá.

EM-1 és EM2

Az EM-1 jelölésűt Stanley Thorpe tervezte, az EM-2-t Stefan Kenneth Janson, az EM-3-as Eric Hall őrnagy nevéhez fűződik, míg az EM-4 Dennis Burney tervezőasztalán született meg ? és maradt is ott. 1948 január 8-án hivatalosan is megindultak a tesztek illetve a csapatpróbák. Az előrostán végül az EM-1 és EM-2-es változatok maradtak fenn, amelyeknek közös vonása volt a bullpup elrendezés. A katonai szlengben csak Thorpe - puskának, illetve Janson - puskának nevezett fegyverek közül ez utóbbiról érdemes tudni, hogy némi turpisság lapul a dolog mögött. Valójában nem Stefan Kenneth Jansonnak hívták a tervezőt, ez amolyan ?művész álnév? volt csupán. A valódi neve Kazimierz Januszewski kapitány volt, egy lengyel emigráns fegyvertervező, aki úgy gondolta, nem árt ha egy angolosabb néven nyújtja be munkáját. Azt gondolom, jó döntés volt, hiszen ki tudja mennyire fanyalogtak volna a brit döntéshozók egy külföldi pályamű láttán?

Visszakanyarodva tehát a két modellhez, azt feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy 1948-ban  roppant szokatlan, példátlanul innovatív megjelenésű fegyverek voltak, amelyek még mai szemmel is megállják a helyüket. (Kérem, engedjenek meg a kedves olvasók egy szubjektív gondolatot. Magam részéről jobban kedvelem a hagyományos elrendezésű fegyvereket, vagyis, amikor a tár a szokott helyén, az elsütőbillentyű előtt van. Számomra ezek a fegyverek sokkal harmonikusabbak, szebbek, azon túl, hogy a bullpup elrendezésnek vannak vitathatatlan előnyei. Azonban azt kell, hogy mondjam, mind az EM-1 és az EM-2 is kellemes, már-már futurisztikus vonalvezetésű, egyszóval tetszetős.)

Mindkét típus forgózárfejes reteszelésű, gázelvételes, gázdugattyús működtetésű volt. Egyes- és sorozatlövés leadására is alkalmas az elsütő szerkezetük. Mindkettőnél a cső tengelye egybe esik a tusa tengelyével ezért az irányzóvonalat meg kellett emelni. Ezt hasonlóképp oldották meg, a tok tetejére szerelt hordfogantyú maga az irányzék. A fegyvereket optikai irányzékkal szerelték fel, amely szintén nem számított szokványos dolognak akkoriban. Az alábbi táblázat néhány technikai adatot tartalmaz az összehasonlításhoz.

Tömeg

Csőhossz

Tűzgyorsaság

Hatásos lőtáv

EM-1

4,65 kg

623 mm

600 lövés/perc

800 m

EM-2

3,49 kg

623 mm

5-600 lövés/perc

700 m

A főbb technikai adatok nagyjából kiegyenlítettek, csupán a tömegben mutatkozik komolyabb eltérés. A csapatpróbákon azonban az EM-2-es modell bizonyult jobbnak. Az EM-1-esnél olyan tervezési hiányosságok jöttek elő, mint pl. az összeszereléskor nehéz volt az alkatrészeket a helyükre tenni, túl nagy odafigyelést igényelt a dolog. Márpedig ez harci körülmények között nem túl szerencsés. A fegyver zárszerkezetének és elsütő szerkezetének megfelelő működésében is számtalan akadály lépett fel, amely szintén a hibás tervezéshez vezethető vissza. Így aztán 1951 tavaszán az EM-2-t fogadták el, mint a brit hadsereg új lőfegyverét, hivatalos megnevezése pedig Rifle, Automatic, Cal. .280 No. 9.

Ennél semmitmondóbb, fantáziátlanabb megnevezést keresve sem lehetett volna találni, de hát megtörtént.

Bukás és csipkerózsika-álom

Sajnos azonban az átütő siker nem jöhetett el, ugyanis ? ahogy már volt erről szó ? 1949-ben megalakult a NATO. Több tagállam szimpatizált ugyan a brit lőszerrel, és szívesen rendszeresítették volna, ám az amerikai nyomás rendkívül erős volt, hogy az ő általuk preferált 7,62x51 mm-es lőszert rendszeresítsék.

A józan ész felett ismét a politika diadalmaskodott, amikor Churchill brit miniszterelnök a korábbi döntéseket felülbírálva az amerikai lőszer mellett tette le a voksot. Utolsó lehetőségként megpróbálták még átalakítani az EM-2/No.9 ?est az erősebb NATO lőszerre, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a konstrukció nem bírja el az erősebb lőszert. Mivel nem volt már idő egy újabb fegyvert tervezni, ezért a belga FN FAL licencjogának megvásárlása mellett döntöttek, és innentől már ismert a történet, ahogy a Kaliber magazinban korábban már volt szó róla.

A tiszavirág életű EM-2-es megkezdte Csipkerózsika álmát. Közben az USA a vietnami háború kapcsán kénytelen volt beismerni a 7,62x51 mm-es NATO lőszer hiányosságait, amelyről korábban a britek próbálták őket meggyőzni. Eközben a szigetországban előrehaladott kísérleteket folytattak kisebb űrméretekkel. Néhány EM-2-est átszereltek 6,25x43 mm űrméretű csövekkel, de a koncepció akkor már az volt, hogy az űrméretet még ennél is jobban lecsökkentsék, az un. mikro kaliber szintre. (Általában 5 mm alatt szokás mikro kaliberről beszélni).  A 4,85x49 mm lőszer ilyen, és komoly elképzelés volt, hogy ezt rendszeresítsék. Manapság talán megmosolyogtató egy ilyen kalibert elképzelni, mint hadilőszert, azonban ne felejtsük el, hogy akkoriban még sehol sem voltak a mára már elterjedt lövedékálló mellények és a kiskaliberű lőszerek kapcsán az volt a kialakult koncepció, hogy célszerűbb az ellenséget csak megsebesíteni, mint megölni, mivel egy sérült katona sokkal nagyobb kapacitást köt le, mint egy halott.

Kékesi György

This is alternative content.

This is alternative content.

This is alternative content.

This is alternative content.