This is alternative content.


KÉPGALÉRIA

ASG Dan Wesson CO2-revolver

Dán Vesszon

A dán ASG airsoftcég természetesen Kínából importálja ezt a CO2-os légpisztolyt, tehát az annyira dán, mint amennyire Wesson. Ugyanis bár a Dan Wesson logóját és névhasználati jogát airsoft és légfegyverekre megvették a CZ-től, de azzal picit sem foglalkoztak, hogy a revolver élethűsége a nullához közelít. Ugyanis dobnyitása nem Dan Wesson-os, hanem Smith and Wesson rendszerű. Az a név viszont az Umarexé.

Még néhány márkanév

A fenti bevezető átolvasása után persze már csak az a kérdés merülhet fel, hogy ?hány éves a kapitány??. De sajnos folytatnom kell a sokféle név és gyártó belekeverését a történetbe.

A típus alapkonstrukciója ugyanis még az 1990-es években kezdte a karrierjét, a spanyol Gamo-nál R77 néven. Azután ezt kicsit más külső designnal a német Dianának is gyártani kezdték a spanyolok. Ez lett az R357, de nem aratott túl nagy sikert, a Diana névtől elvárták a Made in Germany-t.

Időközben aztán elkezdték Kínában is gyártani a másolatait, először 6mm-es airsoft fegyverként (WinGun Super Sport), majd acélgolyós légpisztolyként. Ennek ASG/Dan Wesson kivitelét teszteltük, de az Umarex/Smith and Wesson 327 TRR8 is pont ugyanez a fegyver, csak másik csőköpennyel.

A revolver számos felületkezeléssel és többféle csőhosszal készül 2,5?-8? között, mi egy kb. 4?-es csőhosszú, fekete színű példányt próbáltunk ki ? erről videó is látható a www.kaliberinfo.hu és a www.fegyvervideo.hu portáljainkon.

Adaptertöltényes

Az eredeti Gamo R77 légrevolverhez képest itt az a legnagyobb változás, hogy a dobba nem 8, hanem csak 6 db tárazható. Viszont ez esetben egy .38 Special revolverlőszerre hasonlító műanyag adapterbe kell elölről betölteni a 4,5 mm-es acél gömblövedékeket. Ami ugyan nagyon élethű, de teljességgel érthetetlen, hogy miért az adapter lövedék felőli végébe töltünk, hiszen így a tűzfalon levő szelepből a gáznyomás már alaposan legyengülve éri el a lövedéket. Logikusan a hüvelytalp felől betölthetőre kellett volna tervezniük.

Viszont tényleg annyira élethű ez az adaptertöltényesdi, hogy még egy műanyag gyorstöltőt is mellékelnek a revolverhez. Gyakorlásra ez kiváló a revolveres versenyzőknek, vagy éppen a Dirty Harry-filmek kedvelőinek.

Ugyanakkor azt az ?apróságot? se felejtsük el, hogy acél gömblövedéket kell a ?Dan Wessonba? tárazni, hiszen az eredeti Gamo-val szemben ennek már sajnos csak sima, huzagolatlan cső jutott. Így precíziós lövészetnek még csak a gondolata se merüljön fel!

12 grammost a markolatba

A légpisztoly a jól megszokott 12 grammos CO2-patronnal működik, a markolathéj hátsó részét kell hátrahúzni ennek betöltéséhez. Az amúgy kifejezetten kényelmes markolathéj diszkréten takarja a patron becsavaróját.

Az elsütőszerkezet DA/SA, mind a fegyver tokja, mind az elsütőszerkezet anyaga spiáter (cinköntvény), de a kakas szelepre ráütő részében egy acélgolyót helyeztek el betétként a felverődés ellen.

A dob és forgatókoszorúja is ebből a fémből van (a régi Gamokon műanyag volt), működik az ejektora is. De, hogy senkinek eszébe se jusson valami barkácsolás, a dobfuratok elválasztó falai hátul hiányoznak.

Még egy fura ?kezelőszervet? találunk: a dobnyitó kart hátrahúzva az egyben biztosító is ? hogy erre mi szükség egy revolverező elsütőszerkezetű forgópisztolyon, azt ne kérdezze senki, értelmes válasz nincs rá.

A nézőke állítható oldalban és magasságban (milyen pazarlás ez egy acélgolyós sima csövű fegyvernél), bár a célgömb nem igazán passzol hozzá vastagságban. Ennél talán érdekesebb, hogy a csőköpeny tetejére és aljára felrögzíthető szereléksíneket is találunk a fegyver papírdobozában, így igény szerint red dot-tal vagy fegyverlámpával tehetjük taktikaibbá a plinker revolvert. (Persze én is elmosolyodtam, mikor ezeket leírtam.)

Acélgolyó szétszóró

A légpisztoly kipróbálásakor sajnos beigazolódott, amit a sima cső és az acélgolyók okán már sejtettem. 7-8 méterről 5 lövés szórása (single action-ben) nem nagyon tud kisebb lenni, mint egy 3-decis sörösdoboz. Ehhez még hozzátesz az is, hogy a sütés sajnos nagyon nem hasonlít egy minőségi éles revolveréhez, mert eléggé reszelős-nyúlós. Revolverezve meg tényleg leginkább a másfél literes üdítősflakonok az ideális és jól hallhatóan visszajelző célok ilyen távolságról. A nézőkekivágáshoz képest nagyon keskeny célgömb sem a precíziós, hanem a gyors tüzelést segíti.

15-20 méterről pedig már a nagy műanyag flakont is alig 1-2 lövedék találja el 6 lövésből.

A teszt során a kombat műanyagmarkolatot nagyon kényelmesnek találtam, de ez kicsit kevés az üdvösséghez.

A 4,5 mm-es acélgolyókat a légpisztoly elvileg 3 joule energiával lövi ki maximum a gyári adatok szerint, de a gyakorlatban inkább a 90-110 m/s, és az 1-2 joule között a reális. Kb. 70-80 lövés után gyengül le annyira a gáznyomás, hogy a lövedékeket lehet látni repülés közben.

Kihagyott lehetőség

Az amúgy egészen szépen kidolgozott ASG Dan Wesson akkor lenne igazán jól használható revolver-gyakorlófegyver, ha kicsit jobb sütést kapott volna, meg huzagolt csövet és diabolót hátul befogadó adapterhüvelyeket. Ez akár bele is férhetett volna a 35-40 ezer forint környéki árába, és akkor a piacon levő legélethűbb, leghasználhatóbb CO2-os revolver-replika lenne. Kár, hogy nem az.

Az importőr oldala: www.actionsportgames.com

(Köszönjük a tesztfegyvert a Fővadászboltnak!)

Vass Gábor

Pozitívumok:
- teljesen fém
- élethű töltés/ürítés
- acélbetét a kakasban
- kényelmes markolat

Negatívumok:
- sima cső
- reszelős sütés
- kis teljesítmény
- túl nagy szórás

Technikai adatok
ASG Dan Wesson CO2-revolver

kaliber: 4,5 mm acél BB
hossz: 250 mm
csőhossz: 102 mm
üres tömeg: 950 g
A revolver hatlövetű

This is alternative content.

This is alternative content.

This is alternative content.

This is alternative content.