This is alternative content.


KÉPGALÉRIA

A Walther pisztolya a következő évezredre:

Walther P99

Amikor a német Walther fegyvergyár új pisztolyt dob a piacra, az mindig nagy eseményt jelent a fegyverbarátok körében, az új Walther P99 is méltán irányította magára a figyelmet. De nemcsak a fegyverbarátok, hanem a fegyvergyárak is fokozott figyelemmel tekintenek az új Waltherekre, főleg azért, hogy megtudják, miről fognak másolni a jövőben.

Egy kis fegyvertörténelem

A gyár első híres pisztolya, a ma már etalonnak tekintett Walther PP (Polizei Pistole) volt, mely egyszerű szétszerelhetőségével, revolverező elsütőszerkezetével óriási piaci sikert vívott ki magának, hiszen ez volt az első, piacon is sikeres DA/SA öntöltő pisztoly. Két évvel később, 1931-ben dobták piacra kisebb testvérét a PPK-t (Polizei Pistole Kriminal), amely a német bűnügyi rendőrség rendszeresített pisztolya lett, és a mai napig, az egyik legtöbbet ?lekoppintott? maroklőfegyver. Ezt követte az 1938-as P38, amely a legendás Luger P08 leváltására került a Wehrmacht, majd a Bundeswehr fegyverzetébe. A 9x19 mm-es Walther P38 a mai napig a világ egyik legjobb hadipisztolya, technikai megoldásait sokan másolták, zárolását viszontlátjuk például az amerikai fegyveres erők Beretta M92FS szolgálati pisztolyánál is.

Később, a hetvenes években, az 1972-es müncheni olimpián történt terrorcselekmények után szükségessé vált, egy olyan rendőrségi pisztoly kifejlesztése és rendszeresítése, amely legalább 9 mm Parabellum lőszert lő és min. 8 db-os kapacitású tárral rendelkezik, és semmilyen külső biztosító nincs rajta, de biztonságosan lehessen csőre töltve hordani. Ugyanakkor legyen kicsi és könnyű. A fenti feltételeknek megfelelően lekicsinyítették a P38-at, és biztosító helyett csak fesztelenítővel látták el. A pisztolyt P5 néven rendszeresítették több német tartományban, és a holland rendőrségnél is. A tender másik két híres győztese a SIG Sauer P225 és a Heckler und Koch P7 (M8) lett. Ezt követte az igen kiváló minőségű, de drágasága miatt csak kis példányszámban gyártott P88, mely egy hagyományos felépítésű, nagy tárkapacitású DA/SA pisztoly volt.
Ma pedig a Walther P99 James Bond legújabb pisztolya, mint az közismert kezdetben Beretta 21-est hordott a 007-es ügynök, majd Sean Connery óta (aki sokak szerint a legjobb Bond volt) a 7,65 Browning űrméretű Walther PPK-jával győzte le a gonoszokat. Később, a Walther P99-hez hasonlóan, ugyancsak reklámcélokból 9 mm Parabellum űrméretű Walther P5 pisztoly is felbukkant a szuperkém kezében.

Mivel a Walther-eladások az igen magas áraknak, és megújulásra képtelen modellpalettának köszönhetően meglehetősen alacsonyak voltak az USA-ban (és világszerte), így a cég kifejlesztett egy új pisztolyt, a Walther P99-et, melyet igen hatásos marketingpolitikával kívánnak eladni, ennek az akciónak része a filmbeli reklámozás is. Az új, modernizálási hullám elindítójának tekinthetjük azt is, hogy az UMAREX cég szerezte meg a Walther tulajdonosi pozícióit, és agresszíven terjeszkedni kívántak főleg az USA belső piacán, ahol a Walther eleve jelen volt, mivel saját gyártó üzemmel rendelkezik a Virginia állambeli Alexandriában.


Megjelenés, ergonómiai kialakítás

Ami az első ránézéskor már feltűnik a fegyveren, az a szokatlan alakja, mely meglehetősen futurisztikus, éppen ezért sokan lelkesednek érte, de legalább ugyanannyian idegenkednek is a megszokott pisztolyformák feladásától. A Walther P99 alakjának megtervezésekor azonban szándékosan törekedtek a funkcionalitáson kívül a látványos megjelenés elérésére is. A sima, kiemelkedésektől mentes alak rejtett viselésre elsőrangúan alkalmassá teszi, hiszen semmilyen ruházatban sem akad el előrántáskor.
Kialakítását tekintve a Walther P99 valóban rendkívül innovatív fegyver. Ez az első műanyagtokos (a műanyag tok egyébként üvegszál erősítésű) Walther, ami azért is érdekes, hogy milyen rendkívül nagy figyelmet fordítottak az ergonómiailag kedvező megformálásra: a markolat igen jó fogású, szinte optimális szögben megdöntött, és ami a világon egyedülálló, hogy a markolat hátsó része cserélhető, a pisztoly dobozában van 2 különböző méretű, műanyag panel , melyeket egy csap kihúzása után, lehet cserélgetni, 3 különböző méretben, attól függően, hogy kinek mekkora a keze, esetleg, hogy aznap vesz-e fel kesztyűt stb. (testre szabás). Ráadásul az esetleges rendőri vagy katonai rendszeresítéskor sem kell különböző fegyvereket vásárolni a kisebb kezűek (esetleg a nők) számára. A markolaton látható pontocskák, recézések biztosítják, hogy izzadt tenyérből se csússzon ki a fegyver, és gyorsan leadható legyen a következő lövés, hiszen a fegyver nem ?ugrik ki? a lövő kezéből. A sátorvas igen nagy méretű, akár kesztyűben levő kézzel is kényelmesen használható, elöl szögletes kiképzésű, recézett.
A markolat ergonómikus kialakításában nagy szerepet vállalt az olasz Morini, amely cég különleges, egyedi markolatokat tervez és gyárt versenypisztolyokhoz. Furcsa módon itt azonban megszokott munkájuknak éppen az ellentétét kellett végrehajtaniuk, hiszen ahelyett, hogy egy specifikus személy kezéhez tervezték volna a markolatot, az volt a cél, hogy minél több ember kezébe illeszkedjen hibátlanul. Aki kézbe veszi a Walther P99-et, az meggyőződhet arról, hogy ezt a feladatot is sikerrel oldotta meg a nagy múltú vállalat. A markolat más pisztolyokkal összehasonlítva, a megszokottól eltérően, a fegyver közepe táján helyezkedik el, ami jó egyensúlyt teremt ugyan, és meggátolja, hogy a hátrasikló szán esetleg beleverjen a lövő kezébe, de semmit sem segít a felfelé irányuló csavaró erő kezelésében.

A tok elején a műanyagba öntött sínek találhatóak, a lézeres irányzék, csősúly, elemlámpa, vagy más, hasonló szerkezet felhelyezésére. Az irányzékelemek teljesen állíthatóak, a markolathoz hasonló módszerrel: a hátsó oldalban állítható, az első pedig ugyancsak 4 különböző magasságú cserélhető célgömbbel kerül szállításra. A gyors célra vezetést a nézőkén két fehér pötty (vagy egy fehér színű, U alakú felfestés), a célgömbön, pedig egy harmadik segíti, természetesen opcionálisan léteznek sötétben világító, tríciumtartalmú irányzékok is a Walther P99-hez.
Ami viszont a legrosszabb a fegyveren, és alaposan megbontja a kialakult kezelési harmóniát, az a kényelmetlen elhelyezésű tárrögzítő, mely nem a szokásos benyomandó gomb a sátorvas és a markolat találkozásánál, hanem a Heckler und Koch által is használt pici kar, melyet lefele kell billenteni a tár kioldásához, és amit stresszes helyzetben még véletlenül sem lehet jól, és gyorsan kezelni. Értelmetlen, hogy miért nem hagyták meg, a körülbelül 100 éve teljesen bevált, hagyományos rendszert, talán ez az, amikor az újítási hajlam, a minden addigitól eltérő fegyver megalkotásának igénye, túlzásokra ragadtatta a tervezőket. Hamis az az indoklás, hogy az ilyen módon történt tárkialakítás lecsökkenti a véletlen tárkioldás veszélyét, mert egyrészt a hagyományos helyen levő nyomógomb esetén is igen ritka az akaratlan tárkioldás, másrészt, pont a H&K USP korai modelljei (ennek az új tárkioldási módnak az egyik első reprezentánsa) voltak azok, ahol a hordtokba helyezve a fegyvert, gyakran magától kioldódott a tár.

A tár viszont ? ha már megtaláltuk a kioldókart ? szerencsére, a kombat szituációknak megfelelően szabadon kiesik a fegyverből, ezzel is jelentősen gyorsítva a tárcserét. Még egy kezelőszerv maradt ki a felsorolásból, a szánakasztó, mely a markolat felett, bal oldalt, középen helyezkedik el, kellemesen nagy méretű, jól kezelhető. A szánakasztó, csakúgy, mint az elsütőszerkezet több alkatrésze, lemezből, préseléssel készült.

A pisztoly tárját a világ egyik legnevesebb tárgyártója, az olasz Mec-Gar gyártja, a tártest anyaga, eltérően más műanyagtokos fegyverek táraitól (Glock, H & K USP), nem műanyagból, hanem acéllemezből van, ami további tartósságot jelent, és lehetővé teszi a markolat keskenyebbre készítését. A fegyver fémrészeinek felületkezelése azonos a Glockoknál is használt, Tenifer fantázianevű eljárással, csakhogy a Walther, a Glocktól eltérően, nem parkerizáltatja le a fenti eljárás után a Walther P99-t, ez az eljárás gyakorlatilag rozsdamentessé teszi a Walther P99 szánját.


Zárolás, szétszedés

A nagy teljesítményű töltény miatt rövid csőhátrasiklással reteszel a zár, vagyis a cső szögletes töltényűrblokkja a szán hüvelykivető nyílásába záródik. A helyretoló rugó és műanyag vezetőrúdja a cső alatt helyezkedik el. Mind a helyretoló rugó, mind a csőfaron levő ferde vezetőelemek egy, a csőfar alatt levő acéltömbbe csatlakozva mozognak, így nem is érintkeznek működésük közben a műanyag tokkal. A szánon található meg a Walthernél már megszokott csőretöltés-jelző, ami ebben az esetben nem a PP-nél, vagy a P38-nál megszokott ütőszeggel párhuzamos rúd vége, hanem a hüvelyvonó egy kiálló jelzőcsapja, illetve a felszínén látható piros pötty. A kiemelkedő jelzőcsap sötétben is biztos támpontot nyújt fegyverünk töltött vagy töltetlen voltának meghatározásában. (Vajon miért nem tesz a FÉG is ilyent a pisztolyaira?). A Walther P99 részleges szétszerelése igen egyszerűen, a töltetlenség vizuális ellenőrzése után, a tokon, az elsütőbillentyű felett levő recézett panel lefele húzásával tehető meg, ezután a cső, a tok, és a helyretoló szerkezet lehúzható előrefele a tokról.

Elsütőszerkezet

Most következik a fegyver legérdekesebb és legújszerűbb része, az elsütő-szerkezet. Az elsütést egy nyomórugó által működtetett ütőszeg (striker) biztosítja, melyet állandó automatikus ütőszegbiztosító felügyel. Ez az állandó ütőszegbiztosító tulajdonképpen nem más, mint egy rugó által az ütőszeg útjába nyomott acélrudacska, amely az elsütőbillentyű véghelyzete előtt emelkedik csak fel annyira, hogy lehetővé tegye az ütőszeg, és a csőre töltött töltény csappantyújának érintkezését. A fegyveren nincs semmiféle külső manuális biztosító, hanem ehelyett van a szánon (baloldalt, felül) egy fesztelenítő gomb, ami egészen belesimul annak felületébe. Ezt megnyomva, a már csőre töltött, felhúzott ütőszegű fegyver ütőszege előrefut és fesztelenítődik, a elsütőbillentyű elülső, DA pozícióba kerül (az ütőszeg helyzetét, annak a szán végén 1 mm-re kilógó/ki nem lógó piros vége jelzi, mely sötétben is igen jól kitapintható, így tájékoztatva a lövőt a fegyvere kondíciójáról).

A fesztelenítő gomb, ugyan kiválóan belesimul a szán vonalába, így előrántáskor nem képez akadályt, azonban túl magasan van elhelyezve, ezért kezeléséhez két kéz szükséges. Innen egy hosszú, nehéz billentyűelhúzással lőhetünk. Ez eddig egészen szokásos, hiszen a hagyományos DA/SA elsütőszer-kezetű fegyverek is hasonlóan működnek, csak kakassal, de a Walther P99-en van még egy üzemmód: ha 1 cm-t hátrahúzzuk ebben a helyzetben a szánt, akkor az ütőszeg felhúzódik SA pozícióba, de az elsütőbillentyű DA pozícióban ? vagyis elülső helyzetében ? marad, és annak hosszú elsütési útja megmarad, viszont rendkívül lággyá válik az elsütés (mintegy a Glockokhoz hasonlóvá), hiszen az elsütőrugót nem kell már megfeszíteni, csak kioldani, ugyanakkor a véletlen lövés lehetősége kizárt. Bár a Walther ezt, mint óriási világújdonságot reklámozza, azért ezt tudja a Daewoo DH40 MK2 pisztoly is, de az kakassal oldja meg ezt a funkciót. Mindennek az a haszna, hogy a fegyvert viselő DA módban, fesztelenített elsütőszerkezettel hordhatja a pisztolyát, majd akció esetén, egy laza mozdulattal felpuhíthatja az elsütést, és pontosan, de ugyanakkor véletlen lövés kizárásának biztonságával adhatja le a kritikus első lövést. Természetesen az első lövés leadása után, bármilyen üzemmódban is adtuk le azt, minden további lövés rövid elsütőbillentyű-úttal járó single action lesz, hiszen a hátramozgó szán mindig újra felhúzza az ütőszeget.

Lövés közbeni viselkedés, megbízhatóság

Mint minden könnyű, műanyag tokos pisztoly, a Walther P99 hátrarúgása, felcsapása is nagyobb, mint acéltokos társaié, különösen igaz ez .40 S & W űrméretben. Ennek ellenére 10 különböző töltényfajtával elvégzett gyári teszt eredménye szerint 25 méteren 2,5" a Walther P99 szórása, ami a maga kategóriájában igen jónak mondható. Az elsütőbillentyűt lövés után tüzelési helyzetbe visszanyomó rugó működése igen gyors, ennek eredményeképpen a pisztollyal igen gyorsan, akár 0,2 másodperc alatt is leadható két célzott lövés. A gyári megbízhatósági vizsgálat során 250 000 (kétszázötvenezer) lövést adtak le a fegyverből, az átlagosnál kb. 15?20%-kal erősebb, +P kategóriás töltényeket használva, mely során a Walther P99 hibátlanul működött, a legkülönbözőbb éghajlati viszonyok közt. A lövések nagyon gyors leadására volt képes a Walther P99 mind ?45, mind +75 Celsius- fokon.
A fegyver megbízhatóan működik mindenfajta lövedékkel szerelt töltények esetén, így önvédelmi JHP, sörétes, vagy akár műanyag lövedékek használata esetén is garantált a megbízható csőre töltés és a kilőtt hüvely ürítése. A német rendőrségi fegyverekkel kapcsolatos igen kemény követelményeknek is megfelelt a legújabb Walther, mely a vizsgálatsorozat alatt a csőre töltött, felhúzott ütőszerkezetű fegyvert 1,3 és 2 méter közti magasságokból ledobálták, különböző szögekben, különböző felületekre, úgymint acél, beton, vagy kemény műanyag. A Walther P99 kiváló biztosítóberendezéseinek köszönhetően, egyszer sem sült el.


A jövő

A Walther P99 kezdetben csak a népszerű 9x19 mm Parabellum űrméretben került forgalomba, de ma már kapható az erősebb, .40 S & W töltényhez készített változata is, a gyár ígéretei szerint .45 ACP kaliberben is kapható lesz, sőt terveznek egy 9 mm Browning Short (.380 ACP) kivitelt is. A végső tervek szerint háromféle méretben lesz kapható a Walther P99, a legkisebb lesz a 9 mm Browning Short, melynek, a nagyobb teljesítményű testvéreitől eltérően, reteszeletlen tömegzáras szerkezete lesz, a középső méretűek a jelenlegi 9 mm Para, és .40 S & W verziók lesznek, a legnagyobb pedig a .45 ACP űrméretű modell lesz. Ezáltal minden népszerű önvédelmi pisztolykaliberben jelen lehetnek a piacon. Természetesen elsősorban az határozza meg a pisztoly jövőbeli sorsát, hogy milyen sikereket érnek el a piacon. Kezdetben igen magas, 700?800 dolláros árszinten voltak kaphatóak a Walther P99-esek, azonban a vevők egyértelműen túlzottnak ítélték ezeket az árakat, hiszen a hasonlóan műanyag tokos, de már bevált, rendkívül megbízható, és népszerű Glock pisztolyok ára mindössze 400?500 dollár közt mozog, igaz, hogy az egy jóval kevésbé látványos fegyver a Walther P99-nél, és csak egyféle tűzkiváltási módot tud. A Walther P99-ért elkért 700?800 dolláros áron, pedig már a világ legjobbjai közt emlegetett, igen bejáratott piaccal rendelkező SIG Sauer pisztolyok is kaphatóak.

Az utóbbi időben árcsökkentés tapasztalható a Walther P99-eseket forgalmazó cégek részéről, még nálunk, a rendkívül korlátolt méretű piaccal rendelkező Magyarországon is, hiszen kezdetben 250 és 300 ezer forint közti áron került forgalomba, ma már 170 ezer forint körül is árulják kiskereskedelmi forgalomban. A Walther P99 még egy ponton vesztett csatát, a német hadsereg, a Bundeswehr, 1997-es hadipisztoly tenderén, melynek tétje az volt, hogy milyen pisztolyokkal váltsák le, a 60 éve szolgálatban levő Walther P38-as pisztolyokat. A Walther P99-el szemben a Heckler & Koch USP (Universal Service Pistol) 9x19 mm Parabellum, standard NATO hadipisztoly lőszerre szerkesztett verziója került 1998-tól rendszeresítésre P8 néven. A H&K USP egy sokkal konvencionálisabb felépítésű, kakasos elsütésű, műanyag tokos fegyver.

A Walther P99-et még egyetlen jelentősebb rendőri vagy katonai alakulat sem rendszeresítette, noha tulajdonságai erre alkalmassá tennék. Valószínűleg ennek az az oka, hogy az USA-beli rendőri alakulatok pont az új Walther pisztoly megjelenése előtti egy-két évben cserélték le a korábbi öntöltő pisztolyaikat, új generációs fegyverekre, így most újabb 5?10 évig nem várhatóak nagyobb arányú cserék. Bármi is legyen a Walther P99 jövője, akár rendkívüli mértékben elterjed, akár megmarad kuriózumnak, a Walther mérnökei ismét adtak másolnivaló, maradandó technikai megoldásokat a jövő évezred fegyvergyártóinak.

A Walther P99 technikai adatai

Kaliber: 9x19 mm Parabellum (.40 S & W)
Teljes hossz: 180 mm
Csőhossz: 102 mm
Irányzóvonal hossza: 159 mm
Teljes magasság: 135 mm
Szélesség: 29 mm (32 mm)
Üres tömeg: 630 gramm
Üres tár tömege: 10-es tár: 70,8 gramm, 16-os tár: 80 gramm
Töltött tömeg 16-os tárral, 115 graines töltényekkel: 875 gramm
Single Action elsütőerő: 20 newton
Double Action elsütőerő: 40 newton
Tárkapacitás: 16 db (12 db), USA polgári tárak 10 db
(zárójelben a .40 S & W kaliberű kivitel adatai)
A fegyvert az USA-ban forgalmazó cég az Interneten:
http://www.waltherusa.com

Vass Gábor

This is alternative content.

This is alternative content.

This is alternative content.

This is alternative content.