This is alternative content.


KÉPGALÉRIA

3D-nyomtatott fegyverek

Pisztolyt a printerből?

Az idei nyár slágertémája volt a médiában a 3D-nyomtatóval készített műanyag-pisztoly sztorija. Ez ugyan valóban újdonság, de ha fegyverekhez értő műszaki ember szemével nézzük, akkor azért korántsem olyan nagy durranás!

Mi az a 3D-nyomtatás?

Az utóbbi években az informatikai forradalom egyik melléktermékeként egyre nagyobb számban kerülnek piacra olyan nyomtatók, melyek nem csak papírra festenek tintával kétdimenziós szöveget és képeket, hanem mindezt a térben teszik. Leegyszerűsítve ezek egy olyan tintasugaras nyomtatóra hasonlítanak, ahol a fúvókák nem festéket, hanem legtöbbször valamilyen folyékonnyá tett műanyagot fecskendeznek ki. Ráadásul ennek a megszilárduló műanyagnak a rétegeit folyamatosan egymásra rétegzik, ezek az egyre vastagodó rétegek adják ki végül a kész tárgyat. Mint amikor téglákat rak a kőműves szépen egymásra.

A ?háztartási? hobbi célú 3D műanyagnyomtatók ma már néhány ezer dollárért hozzáférhetőek, alkatrészekből összeállítható verzióik pedig még olcsóbbak. Persze ezek kis méretű és kis szilárdságú tárgyak létrehozására alkalmasak igazából. A komoly, akár iparibb jellegű feladatokra alkalmas printerek ára több tízezer vagy százezer dollár is lehet.

A hobbiprojekteken (játékfigurák, bögrék stb.) kívül a 3D nyomtatásnak igen fontos ipari felhasználása van, ez pedig az úgynevezett ?rapid prototyping?. Ekkor a még csak műszaki rajzon létező új terméket (például ékszert, szerszámot, órát) műanyagból kinyomtatva rögtön kézbe lehet venni, és ilyenkor rögtön kiderül például, hogy ergonómiailag nem jó az egész, és lehet áttervezni. Ez óriási költségkímélést jelent és nagyon felgyorsítja a termékfejlesztést bizonyos iparágakban.

De hogyan lesz mindebből fegyver?

A fegyverek is egyszerű alkatrészekből összeálló tárgyak, ráadásul napjainkban már eleve műanyagból (jó sok acélbetéttel persze) készül a modern lőfegyverek számos alkatrésze, fődarabja.

Az is köztudott az ezzel foglalkozók körében, hogy igazán nagy terhelésnek a lőfegyvernek is csak néhány kritikus eleme van kitéve, értelemszerűen leginkább maga a fegyvercső, melyben a tulajdonképpeni lövésfolyamat (robbanás) lezajlik.

Először tehát nem is komplett lőfegyvert, hanem azok alkatrészeit kezdték el 3D nyomtatással létrehozni. Méghozzá kifejezetten olyanokat, melyek az USA-ban politikailag forró témának számítanak, ezzel is fricskázva a politikusokat.

Az egyik fricska a néhány államban hatályos tárkapacitás-korlátból űzött gúnyt, hiszen a tártest melyben 10-nél több lőszer fér, tényleg egy pofonegyszerű alkatrész. Tárrugót (+tárfenék, adógatótömb), meg még az említett, korlátozásokkal sújtott államokban is szabadon lehet beszerezni, illetve utóbbiak is nyomtathatóak. Manapság több forrásból is letölthetőek olyan tervek, programocskák, amelyekkel 5,56x45 mm-es AR-15/M16 és 7,62x39 mm-es Kalasnyikov 30-lőszeres tárakat lehet otthon nyomtatni.

A másik nyomtatható alkatrész sokkal izgalmasabb, ez pedig az AR-15-alapú félautomata puskák tokjának alsórésze (?lower receiver?), az amerikai szövetési törvények alapján ugyanis csak és kizárólag ez a lőfegyver fődarab. Minden más alkatrésze a fegyvernek szabadon, akár postai úton is beszerezhető, de a ?lower receiver? a fegyverboltból csak online előélet-ellenőrzés után hozható el. Aki ilyet ki tud nyomtatni tehát otthon, az minden további nélkül összerakhat magának egy olyan öntöltő puskát, amiről a hatóságoknak semmilyen tudomásuk sem lehet.

Mindeközben ezzel az USA legtöbb tagállamában semmilyen bűnt sem követ el, hiszen alapelv, hogy saját szükségleteit kielégítendő (forgalmazás, továbbadás tilalma mellett) szabadon készíthet lőfegyvert.

Defense Distributed

2012. júniusában jegyezték be a Defdist.org domaint, melyet néhány lelkes texasi egyetemista hozott össze, azzal a céllal, hogy 3D-nyomtatható fegyverek, fegyveralkatrészek szabadon hozzáférhető adatbázisát hozza létre. A némileg anarchista, de feltétlenül ízig-vérig texasi célkitűzéshez a neten gyűjtötték össze a szükségesnek vélt 20 ezer dollárt, ez már tavaly szeptemberre össze is jött.

A társaság szóvivője a most 25 éves Cody R. Wilson lett, akit hamarosan a Wired Magazine beválasztott a világ 15 legveszedelmesebb embere közé.

Talán némi alappal, hiszen a megrendelt 3D-printert a lízingelő cég hamarosan elkobozta tőlük, majd a BATFE (Szövetségi alkohol, dohány, lőfegyver, robbanóanyag ellenőrzési hatóság) is rapportra rendelte Wilsont.

Ez a hatósági vegzálás talán még eltökéltebbé tette a kis csoportot, hiszen megszerezték a lőfegyverek kereskedelmi forgalomra történő gyártásához szükséges hatósági engedélyeket is, ami még az USA-ben sem egy sétagalopp.

Mindezen nehézségek dacára 2013. május 5.-én bejelentették és videóval alátámasztva be is mutatták az első teljesen műanyagból nyomtatott pisztolyt, a Liberatort.

Ennek terveit hamarosan elérhetővé tették a neten, és a különböző fájlletöltő hálózatokon vírusszerű sebességgel terjedt. A média azonnal rászállt a témára, de a hatóságok is, és levetették pár nap után a fájlokat a Defense Distributed-del. A külügyminisztérium arra hivatkozva tiltotta meg a terjesztést, hogy fegyvertechnika juthat így ellenséges kormányok, szervezetek kezébe. A primitív Liberator pisztolyt ismerve persze ez a világ legröhejesebb dolga.

A Liberator - egy régi név visszatér

Az eléggé bumfordi külsejű Liberator pisztoly neve egyrészt önmagában is felszabadítót jelent, másrészt utal arra a második világháborús amerikai szükségpisztolyra, melyet acéllemezekből préseléssel-ponthegesztéssel tömeggyártottak. A cél az volt, hogy olyan fegyvert hozzanak létre, melyet ledobhatnak ellenállóknak, partizánoknak, és azzal a megszállóktól hatásosabb fegyvereket tudnak zsákmányolni. Az a Liberátor egylövetű, sima csövű pisztoly volt, mely akkor sem képviselt értéket, ha az ellenség kezébe került.

Az új Liberator is csupán egylövetű, de nem .45 ACP, hanem csupán .380 ACP (9 mm Browning Short) kaliberű, mely talán ideális választás a nem túl nagy impulzus és gáznyomás okán egy ilyen ?barkácsfegyverhez?.

A kb. centis falvastagságú műanyag fegyvercsövet a szögletes műanyag tokba elölről rögzítik, bajonettzáras megoldással. Gyors újratöltés tehát fogalmilag kizárt, még akkor is tíz másodperc körüli, ha van előre lőszerrel betöltött tartalék csövünk.

A tokba egy igen egyszerű, csak single action kakasos elsütőszerkezet került, magyarán lövés előtt fel kell húzni még a kakast, egyáltalán nincs mód tehát gyorsan ráduplázni a célra. Igazán érdekes, hogy az elsütőszerkezet tengelyei és a rugók (2 db spirális kakasrugó, és az elsütőbillentyű rugója) is műanyagból készültek. Egyetlen fém alkatrész van, egy barkácsboltból származó szög, mely ütőszegként funkcionál. (Emellett opcionálisan a sátorvas előtti szakaszba lehet üreget nyomtatni, hogy oda fémdarabot ragasztva ne legyen átvihető fémkereső kapun.)

A markolati részt is lehet nyomtatni, de készen megvehető AR-15 pisztolymarkolat is felrögzíthető az egységre.

Az első Liberator 6, azaz hat lövést bírt ki, mielőtt a műanyag csöve megrepedt.

Kell tőle félni?

Mint látható tehát, a média és a hatóságok rettegése erősen eltúlzott. A Liberator ebben a formájában inkább csak egy tárgyiasult gondolatkísérlet, egy média-hack, semmint praktikus és hatásos lőfegyver.

Újratöltése lassú, és persze csak egylövetű. A lőszer eleve nem egy faldöntögető, a rövidke csőből a lövedék nem huzagolás által megforgatva, hanem bukdácsolva repül ki. A pisztolynak irányzékai sincsenek, 5 méternél messzebbről egy ember méretű célt eltalálni vele inkább szerencse kérdése.

Apropó lőszer! Azt bizony nem lehet otthon nyomtatni, hiszen a lőportöltet és a csappantyúelegy bonyolult kémiai anyagokból állnak össze. Ráadásul minden ma hozzáférhető lőszer igen nagy mennyiségű fémet is tartalmaz, a műanyag ős-Liberatorhoz használt olyan 9-10 grammot átlagosan.

A pisztoly egyébként a műanyag alapanyag miatt eléggé drabális, vaskos, nehezen rejthető jószág ? igazából semmilyen bűnöző vagy terrorista számára sem ideális fegyver.

Megjelenése óta persze a derék médiamunkások vitték már fel ? töltetlenül és ütőszeg nélkül ? a Csalagúton áthaladó szuperexpresszre, fémkereső kapukon keresztül a Liberatort. De leginkább azért, hogy legyen min sápítozni.

Készültek azóta a Liberatorra alapozva puskák és többlövetű ?pepperbox? jellegű fegyverek is, de ezek hatékonysága sem nagyon haladja meg az ősét.

De a legfontosabb, hogy a történelem megmutatta, hogy teljes illegalitásban működő partizánműhelyekben is nagyságrendekkel hatékonyabb fegyvereket tudtak már a második világháborúban is összehozni. Csak éppen nem műanyagból 3D-nyomtatóval, hanem simán vascsövekből és fémhulladékból. Ugyanis a fegyvergyártásnak van egy olyan furcsa paradoxona, hogy egy szabad tömegzáras géppisztolyt sokkal egyszerűbb gyártani, mint egy átlagos zsebpisztolyt. Az egylövetű műanyag Liberator tervrajzait megkísérelte az amerikai kormány letöröltetni, de a világháborús brit Sten-géppisztoly beméretezett gyártási utasítása kis guglizás után letölthető ma is.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a Defense Distributed hangzatos jelmondata

"How do governments behave if they must one day operate on the assumption that any and every citizen has near instant access to a firearm through the Internet?"(?Hogyan viselkednének a kormányok, ha egy szép napon fel kéne tételezniük azt, hogy minden egyes polgárnak gyakorlatilag azonnali hozzáférése van lőfegyverhez az interneten keresztül??)

még nagyon-nagyon távol áll a megvalósulástól. No persze léteznek már fémekkel dolgozó 3D-printerek is?

Vass Gábor

This is alternative content.

This is alternative content.

This is alternative content.

This is alternative content.